Az idén ez az első nap amikor végre kimehettem a kertbe és hozzáfoghattam a talajmunkálatokhoz.
Időm volt,tehettem ezt azért mert közcélú dolgozóként minden munkaszerződés lejárata végéig ki kell
venni a szabadságot ami az adott időszakra jár. No nem sokat hiszen független attól hány évet dolgoztál,húsz nap dukál egy évre a lecsúszott,vissza a munka világába programba hajszolt népségnek. Nem kell gondolkozni azon,hogy egybe vegyük ki a szabit esetleges nyaralásra hiszen arra pénz úgy sincs. Az izgalom három-négy havonta úgy is megvan : felvesznek-e újra,vagy sem. Lesz-e az az ötven-hatvan ezer forint vagy sem. Jól kitalált ez a program. Nyakadat átöleli a tenyerük és ha szólsz,szorítanak egyet rajta és még közcélúként sem alkalmaznak tovább. Csöndben tűrni pedig a legnehezebb,talán jobban folytogat mint az a bizonyos nagyúr tenyér,hiszen "bűnösök közt cinkos aki néma"
Tehát ilyenkor a nap első melengető sugarai mellett jólesik egy kicsit kertészkedni. Minden évben eltervezem
mit hová ültetek. minden növénynél figyelembe veszem milyen a képessége. Növénytársítással ültetek álltalában,hogy egymást kisegítsék. A napraforgót,kukoricát,mivel ők nagyok,őket úgy ültetem,hogy árnyékot adjanak a kicsiknek,megvédjék őket. A sorok közé büdöskét ültetek,hogy a kártevőket elkergesse. Minden növénykémnek egyforma esélyt adok arra,hogy a legjobbat hozza ki magából. A gondoskodás meghozza a gyümölcsét,télre mindíg tele a kamra.
Ha az országunk az én kertem lenne,nem kellene három-négy havonta rettegni a munkanélküliség szellemétől senkinek.Mindenkinek jutna talaj a megélhetéshez