Pillanatnyigondolatok

2017\11\22

Honnan jöttünk...

Honnan jöttünk...

Egyik alkalommal utam során megláttam egy kegyhelyet Szűz mária szoborral.
Meg kellett állnom.Előjöttek az emlékek amit mamám mesélt és én szájtátva hallgattam. Te vagy Mária akihez nagymamám sűrűn járt úgy hetven éve.
Te még állsz. Ugyan ott állsz ahol volt az uradalom, a kastély és a cselédház.
A cselédházban több család lakott,többek közt nagymamám és papám az öt gyerekkel.
A cselédcsaládoknak volt egy-egy szobájuk és közös konyha na meg istálló.
Az istálló jó hely volt,sokszor ott aludtak a gyerekek,mert ott melegebb volt mint a szobában,bár 
a kecskének szaga volt ami olyan mélyen beégett apukám emlékeibe,hogy élete során nem volt
hajlandó még a húsát sem megenni.
A napok teltek. Mamám a gróféknál takarított,mosott,meg minden ami kellett. Papám a földeken.
A gyerekek a cselédházból, a nagyja szolgálónak adva, az apraja a mezőn,réteken játszottak,
iskolába mentek,ahogy a cipők engedték. Felváltva.,mert ugye több gyerek volt mint cipő.
Alkalmanként mamám a gyerekekkel kiment a Mária szoborhoz imádkozni egy jobb életért.
És lett... Az uradalomnak vége lett
Anyukámék részéről egy picit jobb sorsból indulhattunk. Saját pici tanyában nevelkedtek,tanya réttel,
négy gyerekkel. Bár ez az élet is olyan volt,hogy amikor az orosz katonák bejöttek, nem vittek tőlük,hanem adtak.
Bejöttek a tanyára,kiabáltak: mljeko,mljeko... A gyerekek bebújtak az ágy alá ijedtségükben,anyukám
kezében a tyúkocskával amit féltett. Meglátták a katonák őket ott kuporogva,látták a szegénységet és
nekik inkább adtak. A szegénységet, ahol a gyerekek azon versenyeztek kihez kerül a nagyobb lukú szelet 
kenyér,mert a nagyobb lukba több zsír fér. A kenyér amihez este nem lehetett már nyúlni, mert " bagoly ül a 
kenyéren"
A kicsi tanyára már csak egy kis domb emlékeztet.
Igazából nem is olyan rég volt.
Nincs már apukám,anyukám,nagymamám,nagypapám. Csak egy szobor. Szűz mária, ami előhozott
az emlékeimből egy szösszenetet,hogy honnan is jöttünk...nehéz volt a kezdet,de a becsület mindíg velük volt.

 

Valahol mindenkinek van egy szobra ahol érdemes megállni, elgondolkozni

2017\10\07

Dübörög a gazdaság,vagy dübörög a félelem a téltől?

 Közeleg a tél, a hideg. Már kopogtat,és ettől a kopogástól bizony nagyon sokan
rettegnek. Idősek,gyermekek,közmunkások,hajléktalanok. A nagy rezsicsökkentő kormány
gondol-e ezekre az emberekre. Az emberekre akik csak fával tudnak tüzelni,mert arra nincs,nem volt pénzük,hogy
A gázt bevezessék. Fával tüzelnének,bár az már most hiánycikk az országban,ahol van is az egekbe emelkedett
az ára tehát megvenni sem tudnák. A fűtetlen házakba beköszönt a betegség és ahol nincs fára pénz ott
nincs pénz gyógyszerre sem. Durvább esetben bejelentkezik a fagyhalál mint résztvevője a kormány érzéketlen
politikájának. A gyerekek talán az iskolákban felmelegszenek,ha lesz elég pénz fűteni az iskolákat,mert ugye
ez se mindenhol adatik meg. A lebetegedett emberek már most is a fűtetlen kórházakban gyógyulnak,mert
hát a kórházakban még nincs fűtés,mert nincs pénz.
A hajléktalanakról pedig...ja hiszen nekik hajlékuk sincs. Egyre többen vannak,egyre több a kilakoltatott család.
Mi lesz ezekkel az emberekkel?
Sok-sok gyufaárus lány lesz idős,gyermek, közmunkás,hajléktalan képében !
Dübörög a gazdaság,vagy dübörög a félelem a téltől?

2016\02\22

Talajmunkálatok

Az idén ez az első nap amikor végre kimehettem a kertbe és hozzáfoghattam a talajmunkálatokhoz.
Időm volt,tehettem ezt azért mert közcélú dolgozóként minden munkaszerződés lejárata végéig ki kell
venni a szabadságot ami az adott időszakra jár. No nem sokat hiszen független attól hány évet dolgoztál,húsz nap dukál egy évre a lecsúszott,vissza a munka világába programba hajszolt népségnek. Nem kell gondolkozni azon,hogy egybe vegyük ki a szabit esetleges nyaralásra hiszen arra pénz úgy sincs. Az izgalom három-négy havonta úgy is megvan : felvesznek-e újra,vagy sem. Lesz-e az az ötven-hatvan ezer forint vagy sem. Jól kitalált ez a program. Nyakadat átöleli a tenyerük és ha szólsz,szorítanak egyet rajta és még közcélúként sem alkalmaznak tovább. Csöndben tűrni pedig a legnehezebb,talán jobban folytogat mint az a bizonyos nagyúr tenyér,hiszen "bűnösök közt cinkos aki néma"
Tehát ilyenkor a nap első melengető sugarai mellett jólesik egy kicsit kertészkedni. Minden évben eltervezem
mit hová ültetek. minden növénynél figyelembe veszem milyen a képessége. Növénytársítással ültetek álltalában,hogy egymást kisegítsék. A napraforgót,kukoricát,mivel ők nagyok,őket úgy ültetem,hogy árnyékot adjanak a kicsiknek,megvédjék őket. A sorok közé büdöskét ültetek,hogy a kártevőket elkergesse. Minden növénykémnek egyforma esélyt adok arra,hogy a legjobbat hozza ki magából. A gondoskodás meghozza a gyümölcsét,télre mindíg tele a kamra.
Ha az országunk az én kertem lenne,nem kellene három-négy havonta rettegni a munkanélküliség szellemétől senkinek.Mindenkinek jutna talaj a megélhetéshez

2015\06\22

Közmunkás földmunkás, vissza a rabszolgatartó társadalomba

Nem is olyan régen történt,hogy Magyarország jól termő földjeit pályázatok útján olyan emberek nyerték el akik két kézzel még soha sem dolgoztak földeken, csak hát a haveri körhöz tartoztak, megérezték a földből áramló pénz illatát és lecsaptak. Lecsaptak ezzel azokra akik eddig is a földből éltek. A föld éltette őket.ebből tartották el családjukat, akik minden nehézség ellenére szerették a földdel járó munkát.Szimbiózusban éltek a természettel. Ezek az emberek földnélkül munkanélkül maradtak, kiszolgáltatva az új földtulajdonosoknak.
De ez még mind nem volt elég.Jöhet az újabb csapás.  Pintér Sándor belügyminiszter egy törvénymódosító javaslattal él. Az embereknek kötelező jelleggel el kell fogadnia a napszámos munkát közmunkásként.
http://hvg.hu/itthon/20150612_Pinter_uj_otlete_napszamosnak_lehetne_ige
 Tehát azok az emberek akik föld nélkül maradtak még csak a napszámosnak járó bért sem kapnák meg ( az sem sok a nehéz munkáért).  Azok az emberek akik pedig a hatalom révén gazdálkodók lettek most közpénzen műveltethetik földjeiket. Ez az igazi befektetés! Tiszta haszon.
Hogy mit jelent 40 fok melegben a földeken dolgozni csak az tudja aki már csinálta. A legkeményebb munkák egyike. Ezeket az embereket tisztességesen meg kellene fizetni, nem rabszolgaként kiterelni a földekre. A földekre ami igazából őket illetné ha nem a haveri kör osztott volna szét.
Ha így haladunk lassan az egész ország közmunkásokból és oligarchákból fog állni.
Még hogy "vissza a munka világába" ! Vissza a rabszolgatartó társadalomba...
 

2015\04\29

Megkeseredett ünnepnap május 1

Május 1-el kapcsolatban nem hagy nyugodni a gondolatom,hogy mit is ünnepelünk ekkor!?
A munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat ünnepeljük ezen a napon. Többek között elérték azt is akkoriban,hogy 10-16 órás munkaidőt lecsökkentsék 8 órára. Növekedtek a munkások jogai, lehetőségei. Olyan szakszervezeti mozgalmak voltak amiről mi most csak álmodhatunk.
Ma május 1 nagyon sok ember számára csak egy szomorú nap, talán ezen a napon az elkeseredés még erősebb,hiszen nincs munkája,földönfutó,nincs lehetősége a minimális normális emberi élethez.
Van a másik kategória, akik alkalmanként közmunkásként tengethetik életüket,munkájukat megfűszerezik egy kis éhbérrel. Őket mutogatja a kormányunk büszkén,hogy íme munkát adtunk a kezükbe. Éljen!
No és a harmadik kategória, akiknek valódi munkájuk van. Ők 12-14 órát robotolnak létminimum körüli bérért. Csendben, szótlanul, tűrnek mindent. Szó szerint mindent,hiszen tudják ha utilaput kötnek a talpukra, akkor mélyzuhanás következik és a mélyből szinte lehetetlen visszamászni a munka világába.
Tehát hová is tart az utunk? Vissza a kezdetekhez.
Hát éljen május 1

2015\02\20

Mit jelent Zöldnek lenni

Mit jelent Zöldnek lenni

Fogékonyak-e Magyarországon a "zöld" életre az emberek?Leírom nekem mit jelent ez a szó, ez az életforma.
Elsősorban ember vagy, se több,se kevesebb társaidnál. Ha sétálsz az utcán úgy mész el egy roma ember mellett,hogy föl se tünik, Föl se tünik, mert nem a bőrszínét nézed hanem tudod egy ember a sok millió Magyar közül.
Ha elsétálsz egy rokkant ember mellett,nem sajnálatot érzel,hanem késztetést arra,hogy felismerd értékeit. Ha látsz egy kis szegény gyereket,nem azt nézed,hogy milyen kopott a ruhája, hanem a mosolyát,a csillogó szemét. Ha találkozol egy kukát ürítő emberrel,nem az alantas munka jut az eszedbe,hanem tiszteletet érzel iránta. Boldogságot ad séta közbe a fák lombja. Megállsz megcsodálod termetes törzsét és elgondolkozol azon vajon hány embernek adott a nagy hőségben árnyékot. Ha látsz egy szép virágot,nem téped le,mert tudod,hogy azzal véget vetsz az életének. Legugolsz, megszagolod és csodálod szépségét,ezzel lehetőséget adsz arra,hogy másnak is örömöt okozzon.
A madaraknak azért adsz télen magvakat,hogy tavasszal együtt élvezzétek az ébredő természetet.
A gazdasági növekedést csak a fenntartható fejlődéssel együtt tudod értékelni.A föld erőforrásait megbecsülöd,úgy hasznosítod,azzal a tudattal,hogy arra a jövő generációjának is szüksége van. Olyan ez mint egy pénztárca. Ha mindent elköltesz belőle egy nap,akkor holnaptól koplalhatsz és siránkozhatsz utólag,hogy nem kellett volna. 
Ha belenézel mélyen a gyermeked szemébe,talán megláthatod a jövőben lévő utódaidat is és tudod hogy csak akkor lehetnek ők is igazán boldogok,ha te most nem égetsz fel mindent magad körül. Szükségleteidet harmóniában a természettel elégíted ki!
Fogékonyak-e Magyarországon az emberek a "zöld" életre? Szükség van-e igazságosságra, esélyegyenlőségre,fenntartható fejlődésre? Döncse el 
ki-ki maga...

2015\02\07

A " gecik"uralma százezrek felett

Tegnap egész jó kedvem lett amikor Simicskának bedurrant az agya. 
De ez mára elmúlt. Sőt még szerencsétlenebbnek érzem magam mint eddig. Ők harcolnak egymással a milliárdokért, úgy hogy közben letaposnak mindenkit magük körül. Mások nyomorából építik saját királyságukat. Úgy beszélnek száz millákról mintha az a világ természetes rendje volna. "kivásároltam és". Én nem is tudom mennyi az a pénz...De Ő vajon tudja mennyi az a 23000 FT. amit álláskeresési segély címen fogok jövőhéttől kapni? Ha az én fejem bedurran ha ki akarják húzni a talajt a lábam alól ( már ki húzták) akkor én mit tehetek? Esetleg én is "gecizhetek" És? Mi változik?                                                                                                                                                                  Több száz ezren a mindennapi megélhetésért harcolunk. Harcolunk a betevő falatért, harcolunk,hogy ki tudjuk fizetni a számlákat, harcolunk,hogy ki tudjuk fizetni a gyógyszereket ha szükség van rá. Harcolunk az életért! Ők a milliárdokért. És ha buknak is  talán akkor mi lesz? Kárpótolja valaki a kizsákmányolt embereket, a véres hétköznapokat? Szétlopták már az egész országot, a vagyon nagy része ki tudja hol van elmenekítve? Lesznek ők vesztesek valaha is? Vagy csak marad minden annyiban,hogy Ők a "gecik" és kész..

 

2015\02\01

Halálra itélve

 
Olvasom a híreket és nem tudok napirendre térni. Megcsonkítják a segélyrendszer, megszüntetik a méltányossági ápolási díjat, vágnak faragnak az egészségügyben.  http://nol.hu/belfold/vagnak-faragnak-elbocsatanak-1511843  ,
Átalakítják az egész szociális rendszert.
Mi lesz a beteg, az idős, a fogyatékos emberekkel és mi lesz a családtagjaikkal?
Kedves kormánytagok! Nektek nincs a környezetetekben olyan család, ismerős akinek gondozásra szoruló családtagja van? Nincs rálátásotok arra,hogy min mennek keresztül ezek az emberek? Micsoda megpróbáltatás számukra minden nap lelkileg,fizikailag és anyagilag is! Ahelyett,hogy segítő kezet nyújtana az állam, hogy elviselhetőbb, emberhez métóbb állapotban élhessenek, még bele is rúgtok a tervezett intézkedéseitekkel. Nem,hogy senkit nem hagytok az út szélén ( ahogy igértétek ), de még bele is lökitek őket az árokba, ahol már csek egy kis föld rájuk,hogy ki se látszódjanak. Így részetekről a probléma megoldva. Pedig gondolkozhatnátok másként is. Ti is rokkantak vagytok mind. Érzelmileg legalább is biztos. Droidok,akik érzelmek nélkül,utasításra gombokat nyomogatnak és ezt csak olyan ember tudja megtenni akinek pszichésen baja van. Bár a szemetekkel is baj van,hiszen nem láttok el csak a villátokig. Na jó meg a jachtjaitokat is még észre veszitek. De ezt bizony úgy hívják,hogy csőlátás. ( súlyos egészségkárosodás )
A fületek pedig süket. Nem hallja meg a jaj szót, nem hallja a korgó gyomor érdes hangját. Igaz megcsináltátok a szociális temetkezés lehetőségét, hogy azok az emberek akiket most kivégeztek az intézkedéseitekkel, legalább el tudják egymást temetni. A rokkant, idős, fogyatékos ember nem tud elmenni tüntetni, csendben van, talán nincs is ereje szólni, de ez nem azt jelenti hogy minden rendbe van.
Gondoljátok át még egyszer kérlek. Nem jól van ez így...

2014\12\24

A legszebb karácsonyi nóta

Karácsonyra készülődvén csomagolgattam az ajándékokat, kicsiknek,nagyoknak,szeretteimnek.
Nem nagy dolgok, jelképesek csupán,hisz nem sok pénz jut erre. A lényeg,hogy együtt leszünk,
örülünk,hogy vagyunk egymásnak.
Nálam ilyenkor már mindíg ég a mécses,mert a lángja lelki békét nyújt nekem. Most valami mégis nem hagyott nyugodni. Valami gondolat ott legbelül. Károly bácsi, aki az utcánkban lakik. A gondolataim körülötte jártak. Én
örülök, várom a családomat. És vajon Ő? Ő mire vár? Tudom,hogy nincs senkije. A felesége meghalt, gyerekük nem lehetett. A karácsony neki olyan mint a többi hétköznap. Vagy mégse?
Hát gondoltam egyet és készítettem egy plusz csomagot. A fiammal átmentünk hozzá,átadtuk neki. Károly bácsi a meghatódottságtól csukló hangon köszönte meg. Ráncos kis kezével letörölte az arcáról a legördülő könnycseppet. Elkezdett mesélni az életéről, a gyerekkoráról, a háborúról. Mesélt a gyönyörű nőről, akivel 40 évet
éltek le együtt. És mesélt,mesélt, ami éppen eszébe jutott.
Jó volt hallgatni, nézni a csillogó szemét! Mielőtt elbúcsúztunk tőle, volt egy kérése még. Hagy dalolja el a kedvenc nótámat!  Nekem nem volt kedvenc nótám ( de ezután lesz ), ezért a sajátját énekelte hálából. Meglepően csengett a hangja és az arca ragyogott. Ez a nóta az egyik legszebb karácsonyi ajándékom lett aszthiszem.
Ballagtunk hazafelé, nem nagyon tudtunk szólni egymáshoz. A csöndet mégis megszakítva a fiam megszólalt:
Anya ugye elmegyünk hozzá máskor is?, Jó volt. És neki is legördült egy könnycsepp...

süti beállítások módosítása